Számomra az év egyik legjbban várt filmje.Az eddigi előzetesek hangulata nagyon bejött.A karakterek is tetszenek egyelőre...Tulajdonképpen ami eddig kijött a film kapcsán az mind tetszik.Ezeket fogom én összeszedni és véleményezni.
Kezdjük is azzal,hogy a film Mark Millar "Kick-Ass" című képregénye alapján készült. Az első két részhez volt szerencsém és váltan állíthatom,hogy a film teljesen hozni fogja azt a véres,vicces,komolytalan hangulatot amit a képregény hozott.A híresztelések szerint még pár hosszabb monolog is szóról szóra át lessz emelve a filmbe.Nade nézzük,hogy a fenti képen látható fickó mért öltözött ilyen maskarába.
A film egy átlag tinédzser srácról szól aki szabadidejében szinte csak a különféle szuperhősökről szóló képregényeket olvassa.Bár ilyen korban a hormonok is szerepet játszanak egy fiú életébe. Az órán a nagymellű tanárnőjéről ábrándozik,az iskola legszebb csajáról se nagyon veszi le a szemét.Szóval éli az átlagosnak mondható tini életét.Ám egy hirtelen jött ötlettel élve elhatározza,hogy ő is szuperhős lesz és megmenti a világot a gonosztevőktől.Ezzel csak az baj,hogy neki nincsenek szuper képességei és nem is az a talpraesett ember mint a legtöbb hős a képregényeibe.Nemsokára belebotlik pár fiatalabb bajkeverőbe,de nagyon el látják a baját.Viszont nagy mázliára egy csapatot késöbb sikerül pár nagyobb-kissebb karcolással levernie.Még nagyobb mázliára készül róla egy amatőr felvétel,amin éppen elpáholja a rosszfiúkat.Nem is kell sokat várni még ez a videó felkerül a YouTubera és több millióan megnézik a titokzatos hős akcióját. Egy ilyen híres hősnek el kell egy név is.Meg is kérdezi a helyszínen az amatőr videós csávó,hogy mi a neve...
"I'm KICK-ASS" <-(filmelőzetes)
Késöbb feltűnnek a film többi szereplői is.Nézzük csak meg őket közelebbről.
Chloe Moretz játsza a brutális kislány szerepét aki egyébként elnyerte a bizalmam az (500 Days of Summer)-ben nyújtott szerepe után.A kislány az előzetesekbe nagyon akrobatikusan és brutálisan gyilkol.Akinek egyébként a másik szereplő Big Daddy az apja.Mit tehetne egy alig 10 éves kislány?Majd meglátjátok,ha a képre kattintotok...
Ha ránézünk akkor inkább egy Batman paródiának néz ki.Lehet,hogy az is akar lenni.Nicholas Cage játsza Hit Girl apjának Big Daddynek a szerepét aki legalább annyira brutális mint amennyire maga által kiképzett lánya..tényleg mindenre felkészítette egyetlenét...(értelemszerűen itt is a képbe van rejtve)
Red Mistről nem lehet olyan sokat tudni.Kivéve azt,hogy neki akad egy szuperhőshöz méltó szuper járgánya.Késöbb ö is szövetségbe lép Kick-Assel mint ahogy Big Daddy és Hit Girl is tette.A következő részlet mindent elárul a személyéről.....
KICK-ASS
Szóval így az információkat,előzeteseket elnézve egy nagyon szórakoztató,akciódús,véres film lesz.Mondanám,hogy "popcorn film",de szerintem ez annál jóval több lessz.Aki nem kapott rá az előzetesek hangulatára annak valószínüleg a film se fog tetszeni.Én nagyon várom már a filmet.Az eddigiek alapján 10/10
(Az előzetesekben látott hihetetlen jó hangulat remélhetőleg a filmben is jelen lesz,de
,hogy a forgatáson jó volt az biztos.Ugyanis az Empire készített a forgatáson pár videót.)
Kick-Ass
2010.03.28. 00:34
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://deleter.blog.hu/api/trackback/id/tr891874065
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.